Struck by lightning (2012)

  • Történet, eddigi infók:

Chris 2012-ben a filmvásznon is debütálni fog!
Több forrásból biztosra tudjuk, hogy Chris megírta első filmje, a Struck By Lightning ("Villámsújtotta") forgatókönyvét, melyben még szerepelni is fog.

A filmről Chris így nyilatkozott:
"Ez a legizgalmasabb és a legrémisztőbb dolog, amit valaha is csináltam. Nagyon furcsa, hogy ilyen aktívnak kell lennem a kamera mögött (találkozókat, hívásokat lebonyolítani stb.) Egyszer a Rocky Horror epizód alatt tartottam egy találkozót a lakókocsimban, úgyhogy teljes riff-raff sminkben voltam. Nem hiszem, hogy bárki is komolyan vett volna.
Egy fantasztikus csapat dolgozik a filmen (Struck by lightning). A producer David Permut (Youth in Revolt, Charlie Bartlett), a rendező Brian Dannelly (Saved!). Éppen a karakterem szüleit castingoljuk (olyan, mint egy megfordított örökbefogadás), és az utolsó glee koncert után már meg is kezdjük a forgatást.
Az iskolás gyerekeknek írtam, akik túlteljesítik saját magukat, de alulértékelik őket ezért, csakúgy mint engem."

A film műfaja vígjáték, Permut szerint "a néhai John Hughes-filmek hangulatát ragadja meg".

A film kezdetén Chris karakterét villámcsapás éri, amiben meg is hal. Visszaemlékezések során fogjuk megismerni a tetteit. (pl. megfenyegeti az osztálytársait, hogy járuljanak hozzá az irodalmi folyóiratához)

  • Szereplők:

Chris Colfer - Carson Phillips
Christina Hendricks - April
Sarah Hyland - Claire Mathews
Dermot Mulroney - Neal Phillips
Allison Janney - Sheryl Phillips
Polly Bergen - nagymama
Allie Grant - Remy Baker
Ashley Rickards - Vicki Jordan
Robbie Amell - Justin Walker
Angela Kinsey - tanácsadó
Carter Jenkins - Nicholas Forbes
Matt Prokop - Dwayne Michaels
Rebel Wilson - Malerie Baggs
Charlie Finn - Colin Walker edző
Graham Rogers - Scott Thomas
Ginifer King - Ms. Hastings
Adam Kolkin - fiatal Carson
Savannah Rae Linz - diák
Desirae Linz - középiskolai diák
Luke Lewis - legfiatalabb Carson
Lauren Lopez - csúnya lány 
Frank Noel - lelkész 
Michael Rivkin - ügyvéd 


  • Érdekességek:

- Lauren Lopez Draco Malfoy-t alakította a Very Potter Musicalben és a Very Potter Sequelben, melyekben Darren Criss (Glee - Blaine) is szerepelt és zenét szerzett
- Chris középiskolai történelem tanárnője (Jenny Herrick) is szerepel a filmben, az egyik tanárt alakítja
- Graham Rogers szerepelt egy TV-reklámban (videó!)
- kövesd a filmet és a karaktereket a Twitteren (katt!)